Holland ügyfeleink kedvenc települései

TOP-SOLAR Kft.

Nyugat Európából Magyarországra költöző ügyfeleink között nagy számban képviseltetik magukat a hollandok, akik leginkább a ritkán lakott, dombos vidéket kedvelik. Ha már úgy döntenek hogy elhagyják a sűrűn lakott, sík területű Hollandiát, akkor új lakóhelyük megválasztásánál, az egyik legfontosabb szempont a tágasság élménye. Legtöbben Somogy és Baranya megyék párszáz fős, festői szépségű településein találják meg az ideális ingatlant. Olyan településeken, mint például Almamellék, Baranyaszentgyörgy vagy Bőszénfa.

Ezen a területen, nyugat-európai pénztárcával tekintve, hihetetlenül alacsonyak az ingatlanárak, így ügyfeleinknek lehetőségük van nagy alapterületű ingatlant vásárolni, ami számukra kiemelten fontos. A Magyarországon belül is alacsonynak számító ingatlanárak oka a kistelepülésekre jellemző korlátozott munkalehetőség. Ez azonban Hollandiából költöző ügyfeleink számára nem jelent hátrányt, hiszen ők nem elsősorban dolgozni érkeznek Magyarországra. Az infrastruktúrát tekintve pedig szintén nem kell hátrányt szenvedniük, mivel rövid autóúttal elérhetőek innen, olyan jól felszerelt nagyvárosok mint akár Pécs, akár Kaposvár.

Hasonló adottságokkal rendelkező területek Magyarország keleti felén is találhatók, de ezeket ritkábban választják Hollandiából költöző ügyfeleink, mivel fontos számunkra az is, hogy a lehető legközelebb maradjanak Nyugat-Európához illetve Hollandiához.

NEMZETKÖZI KÖLTÖZTETÉS / NEMZETKÖZI SZÁLLÍTÁS

TOP-SOLAR Kft.

Elérhetőség

TELEFON

Német, Szlovák nyelv:
Róbert Német     +36 20 478 0700
Német nyelv:
Herceg Tibor       +36 20 397 0714
Magyar nyelv:
Gábor Kiss           +36 30 957 1819
Angol nyelv:
Tamás Kiss          +36 30 566 9593
Holland nyelv:
Geserick Niels     +36 30 263 7838

RAKTÁR

8900 Zalaegerszeg, Fuvar utca 5.

Az oldal üzemeltetője: TOP-SOLAR Kft.
Ügyvezető: Kiss Gábor
Iroda: 8900 Zalaegerszeg, Kert utca 37.
Raktár: 8900 Zalaegerszeg, Fuvar utca 5.

Telefon: +36/30-957-18-19
E-mail: movingtopsolar@gmail.com

top-solar.hu MINDEN JOG FENNTARTVA 2022